Hogyan győzzük le a kudarctól való félelmet?

Ez a milliódolláros kérdés, igaz? Hogyan győzzük le a kudarctól való félelmet? Nehéz kérdés, de van rá válasz...

Ez a milliódolláros kérdés, igaz?

Többször előfordult már, hogy ültem az ügyféllel szemben, aki az álmairól mesélt, és arról, hogy mi az, amit igazán szeretne, DE… és itt jönnek a kifogások… Hát, most nem lenne alkalmas ezzel foglalkozni, hisz kicsik a gyerekek, most velük kell időt töltenem. Vagy, hogy most kell megteremtenünk az anyagi biztonságunk, így nem érek rá önmegvalósítgatni. Megmagyarázzák magunknak, hogy most miért is fontosabb az, hogy elfogadják a jelenlegi nem kedvelt helyzetüket. Miért is élvez ez nagyobb prioritást. Van, hogy évekig rágódnak rajta, minden szempontból megvizsgálják, csak egy dolog marad el, az első lépés.

Én pedig bekérdezős révén ilyenkor mindig felteszem a kérdést… Mi akadályoz meg abban, hogy lépj egyet? Mi a valódi oka, hogy nem az álmaid irányába haladsz? Ez egy jó kérdés, mert a válasz rém egyszerű általában: A félelem. A félelem a kudarctól. Attól, hogy bár mi megálmodtuk… a tökéletes házat, munkát, a családot, életet, amit élni szeretnénk, mégsem tudjuk megélni. Mert úgy érezzük, nem vagyunk rá elég jók, nem vagyunk rá érdemesek. Vagy, ha mégis a végén lehet, hogy kudarcot vallunk, és az is lehet, hogy ez nem is egy nekünk való álom volt.


Nehéz az embereknek önbizalmat adni, hiszen az nem olyan, mint egy tál sütemény, átadom, ő elveszi, és ha ízlik neki megeszi, és a ’részévé válik’. Az önbizalom kényes dolog. Mégis, ha ránézünk a gyerekeinkre, ahogy zsörtölődnek, ha nem sikerül nekik valami, érezzük, minden porcikákban, hogy később sikerülni fog, hogy meg fogja tudni csinálni, csak meg kell próbálnia, újra és újra, de menni fog. Mi változik felnőtt korban? Ebből a szempontból semmi, továbbra is képesek vagyunk rá, továbbra is érdemesek vagyunk, hogy elérjük a céljainkat, és továbbra is mi vagyunk a gátak. Mi vagyunk a saját félelmeink kulcsai.

„ Oda jutottunk, hogy minimális elvárásokkal és könnyen megvalósítható álmokkal is beérjük, mint amire képesek lennénk. Ha túl alacsonyan repülünk, nemcsak magunkat áltatjuk, hanem azokat is, akikért felelősek vagyunk, vagy akikért tenni szeretnénk. Annyira megrémiszt bennünket, hogy kitűnjünk a tömegből, hogy bármit megtennénk, csak elkerüljük.
Az út, amely mindannyiunk számára járható, nem a felelőtlenségről, vagy az ostoba engedelmességről szól. Hanem arról, mit jelent embernek lenni, alkotni, és túlszárnyalni legmerészebb álmainkat. Létrehoztunk egy olyan világot, ahol magasabban szárnyalhatunk, mint korábban bármikor, de a tragédia éppen az, hogy elhitették velünk, sokkal alacsonyabban kellene. ” – Seth Godin

Ahhoz, hogy szárnyalni tudjunk, el kell hagynunk a part, a föld biztonságát, amihez kell bátorság. Nem is kevés. De, ahogy mondani szokták az elefántot sem egyszerre kell megenni, hanem szeletenként, szépen fel kell szeletelni az utat a célig. Az első lépés a legnehezebb. De én néha azt gondolom, hogy a második, vagy még egyszer az első, ha úgy tetszik. Sokszor az elindulás még csak csak megy, valaki megadja a kezdő lökést, elindul a motiváció, a lelkesedés, és belevetjük magunkat, de a siker, nem jön ilyen gyorsan, és megijedünk, megtorpanunk, hogy upsz, akkor ez mégsem az amit szerettünk volna, valami balul sült el. Semmi baj, akkor inkább visszahúzódunk a komfort zónába, abból nem lehet baj.
De bizony. Mert itt kell fogat összeszorítani, és még egyszer neki menni. Nem kifogásokat keresni, nem hibásokat felkutatni, nem magunkat hibáztatni. Hanem elindulni, újra!

Próbáljuk meg újra, de már kicsit összeszedettebben. Csak a következő lépésre koncentráljunk, és próbáljuk meg elengedni a siker fogalmát, ne legyenek sikerek és kudarcok, hanem legyenek csak mérföldkövek, amiket ha nem ma, akkor holnap elérhetünk, nézzük meg, mi szükséges ahhoz, hogy eljussunk a következő mérföldig, ki tud segíteni, ki tud támogatni, ha nincs elég lelkesedés éppen. Legyenek ezek csak pontok, amiket majd visszatekintve kell összekötnünk, hiszen a kudarc nem a siker ellentéte, hanem alkotóeleme. Nézzünk úgy az útra, mint aminek minden egyes elemét meg kell élnünk ahhoz, hogy a célját élvezni tudjuk. Őszintén, biztosan mindenki életében volt már kudarc, szerencsétlenség, kellemetlen cikis helyzet. Túléltük? Igen. Nem volt kellemes? Nem. Még néha most sem, az? Bizony. Tanultunk belőle? Nagyon is.

Szóval, hogyan győzzük le a kudarctól való félelmet? Sehogy.

„ A kísértéstől csak akkor szabadulhatunk meg, ha engedünk neki” – ismeretlen.

A kudarctól való félelemtől csak akkor szabadulhatunk meg, ha engedünk neki. Ha elfogadjuk, hogy megtörténhet, ha elfogadjuk, hogy ez is az út része, ha megértjük ebből tanulhatunk, ezáltal fejlődhetünk.

Keretezzük át, higgyünk benne, hogy az életben minden okkal történik. Ha ezt az egy dolgot egyszer megértjük és elfogadjuk, a kudarcok többé nem kudarcok lesznek, hanem mérföldkövek, ahova el kellett jutnunk, hogy továbbmehessünk.

Képesek vagytok rá! Megérdemlitek! Lépjetek tovább még egyet! Menni fog! 🙂

„Akár azt hiszed hogy képes vagy rá, akár azt hogy nem igazad lesz.” – Henry Ford