Nők a Topon – Prónay – Zakar Gina (Libertad)

Gina elsöprő lány... talán nem véletlenül lett életmód tanácsadó és személyi edző, mert azt hiszem ehhez a munkához

Gina elsöprő lány… talán nem véletlenül lett életmód tanácsadó és személyi edző, mert azt hiszem ehhez a munkához ez kell, hogy magával tudja ragadni a figyelmet, és el tudja hitetni, hogy értékes vagy. Hogy van élet a betegségen túl, hogy lehet tenni a tünetek ellen, és hogy lehet nőnek lenni. Az ő története viszont nem csak ezért figyelemre méltó, hanem azért is, mert végigjárta az utat, vagyis, ahogy ő mondaná elindult rajta. Felismerte a vágyait, és tett értük, elindult, és kitartóan lépdel egy olyan cél felé, ami úgy érzi, hogy az övé, és bár vannak gátak és akadályok, nekem nagyon is úgy tűnik, hogy ezt már félvállról veszi 😀
Mesélj egy kicsit magadról. Mit kell tudni rólad? Mi lenne az az 5 szó, amivel ma leírnád magad.

Úgy érted, hogy milyen lány ez a Gina? Talán leginkább olyan, aki valamilyen cselekvésre késztet téged. Aki meglátja benned azt a nőt, akit lehet, hogy valamikor régen gondosan elrejtettél falak mögé. Aki megindít egy úton. És megnevettet. Közben észre sem veszed, de megmozgat, mégiscsak ez az első számú feladata egy edzőnek. És ami a legfontosabb: megtanít. Arra, hogyan éld az életedet egészségesen és szabadon, akkor is, ha valamilyen egészségügyi problémával küzdesz. Személyi edző vagyok és életmód-tanácsadó, van egy kicsi személyiedző-stúdióm, a Libertad,  ahol elsősorban inzulinrezisztens és PCOS-es hölgyek életmódváltását segítem komplex programjainkon keresztül.

Voltál PR-os, aztán megjártad a Caminot, most pedig saját mozgásstúdiód van, és PCOS trénerként, személyi edzőként működsz. Hogyan jutottál el idáig?

Talán kétévesen mondták rám először, hogy na ezt a gyereket sem kell félteni, a jég hátán is megél. Háromévesen meg azt, hogy kofának kell mennem, mert annyit beszélek. Sokáig énekesnő akartam lenni, meg színésznő, mindegy, csak színpad legyen, mikrofon és közönség. Aztán középiskolában sikerült egészen apróra zúzni ezt a nagy önbizalmat, és csak két éve kezdtem újraépíteni. Még nem vagyok a végén ) Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni: volt egy szakmám, a pr és sajtókapcsolatok, amit végül is szerettem, nem is voltam rossz benne, csak épp egyre kevésbé tett boldoggá. 35 éves koromra szembesültem azzal, hogy szó szerint magamat áldozom fel egy számomra akkorra már totálisan értelmetlen tevékenység oltárán, napi 16 órában. Fogtam magam, lezártam az addigi életemet, a hátamra vettem egy 45 literes hátizsákot, és annyi holmival, ami abba belefért, elindultam Spanyolországba. Önkéntesként dolgoztam, gyalogoltam hónapokon keresztül, meditáltam, barátkoztam, újra megnyitottam magamat. Piszok nehéz dolog szabaddá válni, rendesen meg is szenvedtem vele, de sikerült elkezdeni lerombolni azokat a falakat, amikkel körbevettem magam önvédelemből.

Mikor döntötted el, hogy ez az irány, amibe szeretnél továbbmenni?

Az edzői végzettségemet 2011-ben szereztem, bár már a gimiben karateedzéseket tartottam az iskolatársaimnak, szóval lehet, hogy valójában oda kellene datálni ezt a szenvedélyt. Tartottam edzéseket akkor is, amikor még pr-esként dolgoztam, de olyan kevés önbizalmam volt ehhez az egészhez, hogy még akkor sem nagyon hittem magamban, amikor a PCOS-es kliensek tréningjéről írt személyi edzői szakdolgozatomhoz a vizsgaelnök külön gratulált. A spanyol utazás hozta meg ebben is a változást. Úgy jöttem haza, hogy már tudtam, mit szeretnék csinálni. Elsősorban olyan nőknek akartam segíteni kitörni a falaik közül, akik hozzám hasonlóan inzulinrezisztensek vagy PCOS-esek, vagy más betegséggel küzdenek. Az IR és a PCOS kellemetlen tüneteire az első számú megoldás az életmódváltás, amelynek nagyon fontos része a mozgás. Mivel edző vagyok, szakmailag ebben tudok elsősorban segíteni, de talán fontosabb, hogy tudom, milyen együttélni a PCOS-szel. Magam is megküzdök vele minden nap, néha a hátam közepére kívánom, mégis megtanultam hálát is érezni iránta, és ezt igyekszem átadni: a tudatosságot, a mindennapi továbblépés „tudományát”. Azt, hogy ha ma úgy érzed, elbuktál, holnap akkor is állj fel, és menj tovább, ha csak egy lépéssel is, de menj.

Hogyan jött a PCOS tréneri elképzelés? Mit is jelent ez pontosan?

A PCOS, vagyis policisztás ovárium szindróma egy komplex anyagcsere-zavar, amelynek hátterében az inzulinrezisztencia áll. Vezető meddőségi ok, minden tizedik nőt érinti, mégis jó, ha minden ezredik tud róla. Változatosak a tünetek, ezért nehéz felismerni, és nagyon aluldiagnosztizált állapotról van szó, vagyis kevés érintett nő jut el a pontos diagnózisig, a többség éveken át szaladgál orvostól orvosig a tüneteivel, mire eljut egy endokrinológushoz, aki ért is ehhez az állapothoz. Bár sokan tévesen azt hiszik, ez a petefészek betegsége, de erről szó sincs, a PCOS nem nőgyógyászati probléma, még akkor sem, ha sokan végül a meddőség vagy menstruációs zavarok miatt kerülnek orvoshoz, hanem egy olyan állapot, amelynek kivizsgálása és kezelése belgyógyász, endokrinológus hatáskörébe tartozik. A PCOS hátterében álló inzulinrezisztencia, ha nem kezelik, diabéteszhez, szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésekhez vezethet. A kezelés négy pillérre épül, ebből három az életmódváltáson alapul. Itt jön képbe az edző, hiszen a rendszeres testmozgás javítja a szervezet inzulinérzékenységét, ezáltal enyhülnek a tünetek. Megfelelő étrenddel, stresszoldással és valóban hozzáértő szakorvosi háttérrel kiegészülve a tünetek akár teljesen meg is szűnhetnek.

Mit jelent a Libertad?

Szabadság spanyolul. Szabadság a PCOS tüneteitől, szabadság a magunkra kényszerített korlátoktól, a magunk köré épített falaktól. Szabadság kívül és belül, az egyetlen valódi cél.

Mi az, ami motivál?

Látni, hogyan alakulnak át testben és lélekben a hozzám járó nők. Amikor először neveti el magát hangosan egy addig teljesen begubózó lány, amikor büszkén küldi el a közel 20 kilós fogyását mutató mérleg képét, amikor két hét után lecseréli a rejtőzködő profilképét egy ragyogó telemosolyúra. Amikor azt mondja, hogy megértette, mit jelent a valódi szabadság, és többet nem hajlandó arra méltatlanok szeretetéért és figyelméért harcolni, mert már anélkül is tudja, hogy szerethető és értékes. És amikor a csoporttagok, akik nyolchetes komplex programon vesznek részt, barátok lesznek, és már nélkülem is kijárnak együtt edzeni a Margitszigetre.

Mit szeretnél átadni azoknak, akik hozzád járnak? Miben több ez, mint egy személyi edzés?

Akinek PCOS-e van, nem követhet divatdiétákat, nem hajszolhatja bele magát extrém edzésekbe – igaz, a teljesen egészségeseknek sem kéne… Arra törekszem, hogy már a legelején mindenki megértse, pontosan milyen következményekkel is jár, ha nem vált életmódot, hiszen ez a legfontosabb lépés a tudatosság felé. Hiszem, hogy ha megértjük az okokat, és tisztában vagyunk a következményekkel, akkor lényegesen könnyebben állunk rá az egészséges élet felé vezető útra.

Te hogyan tudsz feltöltődni?

Sporttal, írással és olvasással.

Mi a kedvenc mozgásformád, és mi az amit a legjobban szeretsz benne?

Egyértelműen a futás. Nekem a futás nem sport, hanem maga a szabadság. Ráadásul a futás mindenre megtanít, amit megtanulni érdemes. Az elmúlt négy hónap az első maratonomra való felkészülésről szólt, ami kőkemény önismereti tréning volt.

Milyen eddigi eredményedre vagy a legbüszkébb?

Talán inkább azt mondanám, miért vagyok hálás. Hálás vagyok, hogy valódi hivatást kaptam, hogy a szenvedélyem lett a munkám. Hálás a barátaimért, azért hogy egészségesnek érezhetem magam, hogy a testem együttműködik velem, és gyalogolhatok, futhatok, mozoghatok, taníthatok.

A munkád melyik részét szereted a legkevésbé?

Ez érdekes, mert azon kapom magam, hogy az megy a legkevésbé, amivel másfél évtizeden keresztül foglalkoztam: az önmenedzselés, pr, sajtókapcsolatok, meg persze az, amihez a legkevésbé értek, az üzleti dolgok, pénzügyek, adminisztráció. Igyekszem persze átkeretezni a fejemben a témát, és ugyanolyan szeretettel, lelkesedéssel és nem halogatva végezni a cégvezetéshez tartozó feladatokat, mint ahogyan edzéseket tartok.

Mikor érzed úgy, hogy ’ez már túl sok’, vagy ’hogy ezt hogyan fogom kibírni’? Volt már ilyen érzésed?

Hajjaj. Az elején jó párszor csaptak össze a fejem fölött a hullámok. Nagyon sokat vállalok mindig magamra, és nagy a munkabírásom, képes vagyok 16 órákat dolgozni. Ne felejtsük el, hogy a munkám nagy részében én is mozgok, és mellette még 100 százalékig figyelnem kell a vendégem minden egyes mozdulatát, és arra is, amit mond, ez mentálisan elég megterhelő. Amikor emellé még bejön mondjuk egy maratonra való felkészülés, na azt el tudod képzelni. Egy ilyen helyzetben épp te segítettél ki még nyáron, amikor rákérdeztél, hogy mennyi időn belül jöhet az összeomlás, ha nem változtatok. Amikor kimondtam neked, hogy két hét, az annyira fejbe vágott, hogy azonnal elkezdtem újratervezni a dolgokat. Köszi még egyszer 🙂


Ha egyetlen tanácsot adhatnál, egy hozzád forduló PCOS-ben szenvedő nőnek mi lenne az?

Úgy nézzen magára mindig, ahogy csodára nézni illik. Vagyis kezdje el értékelni saját magát, szeresse és gondozza a testét, lelkét és szellemét legalább akkora szeretettel és figyelemmel, ahogyan a gyermekével tenné. Azt hiszem, ez mindennek az alapja. Ha szereted magad, mint a gyermekedet, akkor a legjobb ételeket adod magadnak, akkor és úgy, ahogy a legegészségesebb, rendszeresen sportolsz, mert a mozgás örömforrás. És  persze elviszed magad orvoshoz azonnal, amikor valami rendellenest veszel észre.

Mi a következő terved?

Húha, tele vagyok tervekkel. Szeretném minél több nőnek megmutatni, hogyan válhatnak szabaddá, akkor is, ha jelenleg egy betegség rabjának érzik magukat. Ezzel egyidejűleg épp ugyanezt kell magammal is folyamatosan gyakorolnom, és akkor sem ostorozni magam, ha ma csak egy fél lépést sikerült megtennem ebbe az irányba. Közben persze millió dologgal foglalkozom párhuzamosan, írom a honlapomat, építem a céget, gondolkodom a jövőn.

Hol képzeled el magad öt év múlva? Mit csinálsz akkor?

Szeretnék harmóniában élni, sokat írni, alkotni, tervezni. Az álmom egy olyan cég, amelyben hiteles és elkötelezett munkatársakkal dolgozhatunk ugyanazon jó cél érdekében. És mivel épp 42 leszek akkor, stílszerűen futnom kellene egy maratont valami klassz helyen 🙂

(Csapatképek: Tiszavölgyi Zsolt)

(Maraton fotó: Bernadett Noa Smith )

(Portré: Erdős Juci)