Projekttervezés – Mérföldkövek

A korábbi posztban Pali kitűzte a célokat. Megvan az a bizonyos egy mondat, amely motiváló, teljesíthető, határidőhöz kötött.

A korábbi posztban Pali kitűzte a célokat. Megvan az a bizonyos egy mondat, amely motiváló, teljesíthető, határidőhöz kötött. Így ideje továbblépni. Jöhetnek a mérföldkövek.

Sokszor, ha megvan a cél, akkor már úgy is érezzük, hogy kész vagyunk a tervezés fázisával, és belevetjük magunkat a megvalósításba. Pedig a cél még csak az első lépés.

A második lépés: a Mérföldkövek!

Tűzzük ki a zászlókat!

Jó-jó, de hogyan?

Nem túl bonyolult projekteknél ez viszonylag egyszerű feladat, de minél összetettebbek a feladatok, minél több résztvevője van egy projektnek annál nehezebbnek tűnik ezeket a mérföldköveket elhelyezni.

Emlékszem, hogy amikor kereskedelmi katalógusok gyártásán dolgoztam viszonylag egyszerű dolog volt logikai láncra fűzni az elvégzendő feladatokat.  Egy-egy ilyen gyártási előkészítésnek ugyan 3-4 hónapos átfutási ideje volt, viszont a feladatokat lineárisan egymás után lehetett tervezni, egymásra épültek; az egyik feladatot le kellett zárni, hogy el tudjuk kezdeni a következőt. Voltak persze párhuzamosan futó feladatok, de elég kevés ahhoz, hogy ne okozzon fejfájást.

Ez a fajta lineáris tervezés nagyon leegyszerűsítve körülbelül így nézett ki.

Terméklista összeállítása => Termékminták megrendelése => Termékfotózás megszervezése, termékleírások megírása => Kreatív koncepció és tervezés => Jóváhagyás => Katalógus tervezés, tördelés, papír minőség kiválasztása, terjedelem felmérése=> Árkalkuláció=> Sales munka=> Nyomdai megrendelés. => Szállítás

A mostani projektnél az időrendiség tűnik nehéz feladatnak, mert a feladatok nagyon szerteágazóak, ráadásul mind a három weboldal különböző készenléti állapotban van. A kérdés tehát, hogy milyen módszerrel kezdjek a zászlók kitűzéshez, mert úgy tűnik, hogy ez a lineáris tervezés most nem fog működni.

Helga tanácsára folyamatokban gondolkozzunk és tervezzünk. Mivel így biztosan nem marad ki egyetlen lépés sem.

Hogyan is néz ki ez a folyamatban való gondolkozás és tervezés? Az egyik weboldalunkat példának állítva az alábbi lépéseket kell végig gondolnunk és időrendben elhelyeznünk.

Fő cél: A webshop funkciót is tartalmazó weboldalunkról szeretnénk a webshopot átköltöztetni az üzlet oldalára, ott találjuk jobban helyét.  Az elmúlt 5 éves munka eredményeként viszont ennek az oldalnak bizonyos kifejezésekre jó a SEO-ja, emiatt nem szeretnék ezt az oldalt fenntartani.

 

Milyen dolgokat kell tehát végig gondolnom ezzel az oldallal kapcsolatban:

A legfontosabb: a honlaplátogatásból, hogyan is lesz bevételem? A bevétel ugyan is az üzletünkből illetve a webshopunkból származik.

Ahhoz, hogy a látogató találkozzon az általunk forgalmazott áruval erről az érkező weboldalról át kell terelnem a weboldal látogatót a másik weboldalra, hogy ott találkozzon a webshoppal, vagy megtalálja az üzletünk címét és jöjjön el és vásároljon 😃

Biztosítanom kell tehát a két oldal között az átlinkelést.

Ez hogyan tudom megtenni: Bannerek, linkek, gombok stb. Figyelem felkeltő szövegek, képek.  Erre kell egy koncepciót kitalálnom…

  • Ha leveszem a webshop funkciót működik-e még a design, vagy fel kell-e újítanom. Ha igen a grafikus kell találnom, meg kell tudnom mondani mit szeretnék azaz ki kell találnom mit szeretnék.
  • Ha van egy szép oldalam, a megfelelő linkekkel, továbbra is kell biztosítanom a jó helyezést a google találati listáján.
  • Hogyan tartom fel a SEO-t, Mik lesznek a frissülő tartalmaim. Ki írja a szöveget, Honnan lesznek képeim.

 

Tervezünk továbbá egy új weboldalt. Az előző kettővel már vannak tapasztalataink, így könnyebb dolgunk van. Az új oldallal egy új közönséget szeretnénk megszólítani, amelyet eddig nem értünk el. Az új oldal egy olyan új megközelítést, hangvételt, stílust jelent amelyben még nem vagyunk igazán otthon. Ez például nem okozhat gondot egy grafikusnak egy arculat tervezésénél viszont a tartalmak előállítására jól fel kell készülnünk.

 

Feladat lista

beautik.hu weboldal

  • Az oldal megjelenésnek átvilágítása –  hogyan is néz majd ki a desging, ha leválasztjuk a webshopot.
  • Az új funkciónak megfelelő design koncepciójának kitalálása.
  • Grafikusi brief összeállítása.
  • Grafikus kiválasztása és megbízása
  • A frissülő tartalmak képek, szövegek folyamatos utánpótlására koncepció terv.
  • Ajánlatkérés grafikus, fotós, szövegíró
  • Kivitelezésre szánt idő tervezése – idő becslés, naptárban minden feladat határidejét fixálni.

probafulke.hu

  • webshop átköltöztetése
  • technikai beállítások
  • tesztelés
  • készlet ellenőrzése
  • (desgin feladat nincs)

újweboldal.hu 🙂

  • A koncepció alapján az arculatra vonatkozó brief összeállítása a grafikus számára.
  • A weboldal motorja, design és tartalom nélkül már elkszült és parkolópályán várakozik.
  • Grafikus kiválasztása és megbízása
  • A frissülő tartalmak képek, szövegek folyamatos utánpótlására koncepció terv.
  • Ajánlatkérés grafikus, fotós, szövegíró
  • Kivitelezésre szánt idő tervezése – idő becslés, naptárban minden feladat határidejét fixálni.

Ezennel a főbb mérföldkövek is elkészültek.

Folyt. köv hamarosan…